A Pálinka Kft. 2011 januárjában kötött szerződést a Magna Cum Laude együttessel. Az összefogás ötletét a zenekar 2009-ben megjelent Pálinkadal című, azóta is rendkívül sikeres és népszerű dala adta.

A Magna Cum Laude tagjai látogatást is tettek üzemünkben, betekintést nyertek a készítés módjába, apróbb fortélyaiba és természetesen meg is kóstolták a nemes italt. Ezek után boldogan mondtak igent a felkérésre, és nevüket adták termékeinkhez. Esetünkben nem nagyüzemi pálinkafőzésről van szó. A munka manufakturális rendszerben történik, azaz egy-egy üveg több kézen is átfut, mielőtt piacra kerül. A pálinkához felhasznált különböző gyümölcsök kitűnő, étkezési minőségűek. Kiválogatásuk gondos munkával, kézzel történik, majd fatüzelésű rézüstökbe kerülnek. A következő lépés a lepárlás, majd ezt 3 hónapos érlelés követi, a hagyományokhoz híven tölgyfahordóban, mikor is a párlat visszanyeri eredeti telt, gyümölcsös ízét. Ezek után, hogy az ital elnyerje végső formáját, csak az üvegek felcímkézése, majd bedobozolása van hátra. A kézi munkának köszönhetően pedig minden üveg pálinkába a szívünk egy részét is belezárjuk.

Összes pálinkánk kisüsti, tehát ezer literesnél kisebb, esetünkben színtiszta réz lepárlókészülékkel, kétszeri szakaszos lepárlással készül. Célunk a magyar pálinkakultúra éltetése, egy minőségi alapanyagokból, szívvel-lélekkel készült Hungarikum piacra dobása. A Magna pálinka ezt képviseli.

Forgalmazott pálinkák és likőrök:

  • Mácum: 30° - mák+pálinka
  • Frutti Tutti: 30°
  • Eper: 30°
  • Zöldalma: 30°
  • Magna Summer: 30°
  • Magna Winter: 30°
  • Mézes cigánymeggy: 30° - akácmézes meggypálinka némi fűszerrel megbolondítva
  • Erdei málna: 30°
  • Fahéjas alma: 30°
  • Arany Dió: 30°
  • Irsai Olivér Szőlő: 40°
  • Meggy: 40°
  • Kökény: 40°
  • Birs: 40°
  • Törköly: 40°
  • Szilva: 40°
  • Cseresznye: 40°
  • Kajszibarack: 40°
  • Fekete ribizli: 40°
  • Érlelt Szilva:40°
  • Érlelt Alma: 40°
  • Érlelt szilva: 50°
  • Érlelt alma: 50°
  • Érlelt cseresznye: 50°
  • Birs: 50°
  • Tölgyfahordós feketeribizli: 63°
  • Tölgyfahordós alma: 63°
  • Tölgyfahordós meggy: 63°
  • Tölgyfahordós cseresznye: 63°
  • Tölgyfahordós szilva: 63°

Magna Cum Laude néhány szóban

1999-ben alakult gyulai formáció. A tagok az együttes megalapítása előtt is zenészek, és jó barátok is voltak, így kétség sem férhet hozzá, hogy számukra a zene a mindennapokat, az életet, a szórakozást jelenti. Szövegeik is ezt tükrözik, mindenki számára érthetőek, ha kell felvidítanak, vagy ha arra van szükségünk vigaszt találhatunk bennük.

A Magna Cum Laude négy albummal büszkélkedhet, melyek 2003-ban, 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben jelentek meg. Az évek alatt országszerte ismerté és elismerté váltak, a magyar zenecsatornák pedig előszeretettel forgatták videoklipjeiket, például a 2006-os Vidéki sanzon-t. Jelenleg is gyakran hallható a különböző rádiókban a Pálinkadal, amely életre hívta az ötletet, hogy cégünkkel társulva, így az együttes segítségével, valami különlegeset hozhassunk létre.

Mottónk: Mindenből jeles, gyümölcsből, ízből, szeretetből!

Az oldal tetejére!