Élt a vármegyénkben egykoron egy lányka,

ki belekóstolhatott istenek kajszibarackjába.

Szépsége lett tőle örökre páratlan,

Az ajka ízét érezzük ma is e párlatban.

Kinek nyelvére angyalok könnyéből már hullott,

Az ma is örömmel gondol rája, mert elfeledteti a rossz időt,

Mi már elmúlott, e rigó rágta méz édes hús eszenciája.

Örök körforgásra ítéltetett azok mutatója

akik, lábait megcsókolta egykor, az isteni múzsa csókja.

Mi meg volt akkor könnyben, vérben, kilehelt verítékben,

Az most 40 fokon izzik minden terítéken.

S kinek ajkán nyugszik majd-e varázslatos párlat,

Egy pillanatra az is legendává válhat.

Tisztelegjünk előttük hát egy utolsó körrel,

Bízva hogy veri még 6:3-ra a Magyar az Angolt a pályán, s nem ököllel.

Örök körforgásra ítéltetett azok mutatója

akik, lábait megcsókolta egykor, az isteni múzsa csókja.

Mi meg volt akkor könnyben, vérben, kilehelt verítékben,

Az most 40 fokon izzik minden terítéken.

S kinek ajkán nyugszik majd-e varázslatos párlat,

Egy pillanatra az is legendává válhat.

Tisztelegjünk előttük hát egy utolsó körrel,

Bízva hogy veri még 6:3-ra a Magyar az Angolt a pályán, s nem ököllel.

Szívet hódítani az egyik legnagyobb erény, itt megmutathatod, ki a kemény legény. De egy dolgot jól véss eszedbe, mert ha már minden szőlőfürt leszedve, akadnak még csodák, ahhoz, hogy jót flörtölj, nem kell más csak két pohár, s benne két szép törköly.

A századfordulón történt egy akkora égszakadás,

mely útjára indította a gigászi ribiszke fakadást.

Magát akkor a viharsarok történelmébe véste,

mert nincs világnak még ily édes óriás termése.